Nem hittem el-a mai napig nem hiszem el-egyszerűen felfoghatatlan...
...velem ez nem történhet meg, hogy egyedül maradok támasz és anya nélkül...
...mégis megtörtént...
Vastagbélrákja volt...
nem vállalta sem a kemoterápiát sem a sugárkezelést-és egy évvel előtte nem engedte meg hogy kivezessék a hasfalon egy zacskóba a bélrendszert...
...hitt a csodában, az öngyógyításban, minden alternatív gyógymódban és hitt a szeretetben is...
....csak önmagában nem-és abban hogy apám szeretni fogja...
ebbe halt bele-a szeretetlenségbe...
Mindenkit hibáztattam...az orvosokat...apámat....magamat...anyámat...a sok csodadoktort....a sok pirulát...mindent és mindenkit...
De hiába-nem lehetett visszacsinálni...
Morfiumon élt az utolsó két hétben...
...jajgatás, üvöltés, sírás, könnyek, nyál...morfium...mosoly...alvás...
Sose felejtem el-a kórházba egyszer azt mondta-vagy inkább kérdezte- egy ilyen jelenet után:
...-MIVÉ LESZ AZ EMBER???...
Otthon halt meg...fogtam a kezét amikor kilehelte a lelkét...
Láttam ahogy enyhe rezzenéssel elhagyta testét az utolsó lehelet...
...nem hittem el ...rángattam...keltegettem...
...apu hívta az orvost...
Húsz perccel előtte még megismerte a nővérét és azt mondta:Isten hozott!
...és elaludt...
Mintha már csak őt várta volna...
Mikor bement a kórházba-azzal az elhatározással, hogy: lesz ami lesz...ha ki kell vezetni a belet és zacskóval kell élnie akkor úgy fog élni-vidám volt...
Én beszéltem rá hogy menjen el, hogy ne legyenek fájdalmai...
Mikor az orvosok felnyitották...rögtön össze is varrták...
...olyan sok volt az áttét hogy tehetetlenek voltak...
...nagyon sajnálták...
...egy-két nap-azt mondták...
Nem engedtem hogy neki is megmondják...
...másnap mikor kihozták az intenzívről...azt mondtam neki hogy: megműtötték, a műtét sikerült ...kivették a rákos darabot és össze tudták varrni úgy hogy nem kellett kivezetni...
...úgyhogy nincs zacskó...kicsit hízik és haza megyünk...
Azt gondoltam ha egészségesként-gyógyulgatóként-kezeljük meggyógyul!
Mások szerint meg kellett volna mondani az igazat-ettől az élni akarása meggyógyította volna...
Megint mások szerint nem kellett volna rábeszélnem a műtétre...
Az önvád , a vádaskodás, a lelkiismeret furdalás, az a sok HA-nem hagy nyugodni már nyolc éve...
Ilyen helyzetben lehet egyáltalán jól dönteni?
...velem ez nem történhet meg, hogy egyedül maradok támasz és anya nélkül...
...mégis megtörtént...
Vastagbélrákja volt...
nem vállalta sem a kemoterápiát sem a sugárkezelést-és egy évvel előtte nem engedte meg hogy kivezessék a hasfalon egy zacskóba a bélrendszert...
...hitt a csodában, az öngyógyításban, minden alternatív gyógymódban és hitt a szeretetben is...
....csak önmagában nem-és abban hogy apám szeretni fogja...
ebbe halt bele-a szeretetlenségbe...
Mindenkit hibáztattam...az orvosokat...apámat....magamat...anyámat...a sok csodadoktort....a sok pirulát...mindent és mindenkit...
De hiába-nem lehetett visszacsinálni...
Morfiumon élt az utolsó két hétben...
...jajgatás, üvöltés, sírás, könnyek, nyál...morfium...mosoly...alvás...
Sose felejtem el-a kórházba egyszer azt mondta-vagy inkább kérdezte- egy ilyen jelenet után:
...-MIVÉ LESZ AZ EMBER???...
Otthon halt meg...fogtam a kezét amikor kilehelte a lelkét...
Láttam ahogy enyhe rezzenéssel elhagyta testét az utolsó lehelet...
...nem hittem el ...rángattam...keltegettem...
...apu hívta az orvost...
Húsz perccel előtte még megismerte a nővérét és azt mondta:Isten hozott!
...és elaludt...
Mintha már csak őt várta volna...
Mikor bement a kórházba-azzal az elhatározással, hogy: lesz ami lesz...ha ki kell vezetni a belet és zacskóval kell élnie akkor úgy fog élni-vidám volt...
Én beszéltem rá hogy menjen el, hogy ne legyenek fájdalmai...
Mikor az orvosok felnyitották...rögtön össze is varrták...
...olyan sok volt az áttét hogy tehetetlenek voltak...
...nagyon sajnálták...
...egy-két nap-azt mondták...
Nem engedtem hogy neki is megmondják...
...másnap mikor kihozták az intenzívről...azt mondtam neki hogy: megműtötték, a műtét sikerült ...kivették a rákos darabot és össze tudták varrni úgy hogy nem kellett kivezetni...
...úgyhogy nincs zacskó...kicsit hízik és haza megyünk...
Azt gondoltam ha egészségesként-gyógyulgatóként-kezeljük meggyógyul!
Mások szerint meg kellett volna mondani az igazat-ettől az élni akarása meggyógyította volna...
Megint mások szerint nem kellett volna rábeszélnem a műtétre...
Az önvád , a vádaskodás, a lelkiismeret furdalás, az a sok HA-nem hagy nyugodni már nyolc éve...
Ilyen helyzetben lehet egyáltalán jól dönteni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése