hogy emléked hibátlan legyen
|
|  | | | | | | | Most visszarepülök gondolatban
|
| gyermeki önmagamba újra…
|
| látom, amint kályha mellett
|
| nagyanyám fagyos lábujjamat gyúrja.
| Hársfa teát tölt poharamba-
|
| „Idd meg! Nem fogsz fázni majd!”
|
| Átmelegedett testem, valóban
s én azt hittem a tea tette azt.
|
| | | | | | | | Ma már tudom, tőle volt meleg.
|
| Ölelés, szeretet, gondoskodás
|
| ezek voltak mitől az a „jó”
|
| a testem és lelkem járta át.
|
| Ez adta azt a boldog érzést,
|
| mi ma is rám tör, ha a múltba révedek.
| Hiánya -így advent idejében-
|
| fájón kéri vissza az elmúlt éveket.
Emlékszem a finom illatokra,
|
| ami a konyhát járta át,
|
| mikor sült a finom mézes,
|
| és a lágyan foszló mákos kalács.
| Arca piros volt az izgalomtól,
|
| mikor a szobába engedett,
|
| csilingelt egy üvegpohár szélén:
|
| „Itt az Angyalka! Megjelent!”
|
| | | | | | Futottunk mind a fenyő köré,
|
| ámultunk, örültünk nagyon.
|
| Ezt a boldog érzést gyermekeimnek
| minden karácsonykor átadom.
|
| Már sokadszor töltjük el nélküle
|
| a karácsony szent ünnepét,
|
| de lelkemben ott mosolyog képe,
|
| ahogy átöleli a gyermekeit.
|
| | | | | | | | Mert az ünnep attól sokkal szebb lesz,
| ha gyertyafényben rá emlékezünk
|
| s tudom - onnan fentről ő is nézi:
|
| Ugye mindenkit szeretünk?
|
| Jusson szép szóból bárkinek!
|
| Simogató, ölelő kezekből,
|
| mosolytól csillogó szemekből
|
| áradó tűz gyújtson fényeket!
|
| | | | Muzsika szálljon a gyermek kacajból,
| áhítat járja át a lelkeket!
|
| A szeretetet, mit tőle tanultunk
|
| naponta adjuk át mindenkinek.
|
| |
|
|
| |
| |
|
|
|
|
|
| |
|
|
| |
|
