Imádságot írni...

Én is szoktam imádságot írni-magamnak ha padlón vagyok...
...vagy ha megkérnek rá mert valakinek valami testi-lelki baja problémája van...
...akkor nekik is...

Ezek főleg pozitív megerősítések, idézetek vagy az adott helyzettel kapcsolatos mondatok...

De ez amit tegnap találtam a http://www.gazdagnok.hu/ oldalon az aztán az igazi !!!!

...próbálom a videót is idevarázsolni... hogy "eszméletlen technikai fejlődésemnek" is tanúi legyetek...mert hogy van amikor sikerül, van amikor nem...:))

...hát nem sikerült...úgyhogy berakom a linkjét...:))
http://www.youtube.com/watch?v=C4ua7S05uzA

Igazi lélekmelegítő !!!

Meghalt egy nő...1.

Nem is olyan messze tőlünk, májusban meghalt egy nő.
A férje rendszeresen verte, többször volt kórházban töréssel, zúzódásokkal, ájulással.
Két gyereket hagyott maga után.
A sírfeliratán ez van: Emléke szívünkben örökké él.

Kérdezem én:
-milyen emlékek élnek róla, ha senki-de-senki nem védte meg a hosszú évek alatt az alkoholtól őrjöngő, dühöngőtől?
-ha senki nem fogadta be addig amíg új életet kezd, amíg talpra áll?
-ha senki nem jelentette fel a férjet, ha már ő nem merte?

A pletykák szerint évente-kétévente kórházban volt...
...ha csak a fele, vagy a negyede igaz ennek...akkor is rettenetes !!

Miért van az, hogy a nők egy része nem mer változtatni, elköltözni, elmenekülni, új életet kezdeni...
Miért lehet olyan szinten terrorizálni, félelemben tartani őket, hogy meg sem próbálják...
Miért van az, hogy akik elmennek, elszöknek, azok közül sokan visszamennek, mert elhiszik, hogy többet soha nem történik meg velük...

..Aztán még is...

-Elhiszik, mert elakarják hinni, hogy a férjük megváltozhat, megjavulhat ha már egyszer megígérte??
-Miért gondolják azt, hogy a férjük nélkül egy senkik, egyedül vagy gyerekekkel a pasi pénze nélkül nem boldogulnak??
-Miért szégyenlenek segítséget kérni?-akár a rendőrség, a gyermekvédelem, a rokonok, szomszédok vagy a barátok segítségét ?

Nem tudom a választ...mert mindenki válasza más...
-már gyerekkorban is verték... hozzá van szokva...
-belé nevelték, hogy a férje-ura és parancsolója lesz és mindent el kell tűrni neki...
-a félelem, hogy nem tudja a férj fizetése nélkül eltartani magát és a gyerekeket...
-a szégyen, hogy kiderül az hogy eddig mindenkinek azt hazudták - ők az álompár...és senki nem fog egy hazug embernek mentőövet nyújtani...
-a többi pasi mind ilyen...ezt legalább ismerik...


Ezer válasz van...és sok ezer megvert nő...
A HVG szerint a nők a negyvenedik !!!! verés után kérnek csak segítséget...és hatból !!!! 1 nő a családi erőszak áldozata....http://hvg.hu/egeszseg/20081124_nok_elleni_eroszak/page2.aspx

Hát...testileg, lelkileg, szellemileg...igencsak elnyomásban vagyunk...ezek szerint...

A Pálfalva.hu teszi fel a kérdést:- mikortól és meddig lehet magánügy az erőszak ?
- vajon szeretnénk-e, hogy mások visszaéljenek a mi gyengeségeinkkel?
http://palfalva.hu/csaladeroszak.htm

hasznos oldalak a teljesség igénye nélkül:
http://www.tegyelmagadert.hu/Stressz-szorongas.html
http://www.lelkititkaink.hu/kinal.html

folyt.köv....

A halálfélelemtől az önállóságig

Amikor a nőgyógyász azt mondta: el kell menni mintavételre, megszúrják és kész...aztán majd okosabbak leszünk...hogy mik ezek a csomók...addig meg felesleges aggódni...

Úgyhogy nem aggódtam-se előtte sem utána-hanem egyenesen rettegtem...

Anyut egy hete temettük...
A férjemmel hol beszéltünk-hol nem...
Apám elkezdett inni-sírva üvöltve hibáztatott, vagy éppen könyörgött, hogy költözzek oda...

Tehát nem aggódtam...hiszen gondolkodni sem tudtam...sírni sem...beszélgetni sem senkivel...
...azt hittem meg fogok halni...

Ekkor találkoztam Gidával a kórházban...
(http://www.hosnok.hu/a-no-aki-magyarorszagot-akarta-habzsolni/)

Az egyik mellét már levették (túlélte !) és most a másikban találtak csomót...
Mesélt az életéről...támaszt nyújtott...beszéltetett...

Egy hetet kellett várni az eredményre...
...micsoda egy hét volt...!...?
...vendéglátóztam-nevettem, hogy ne lássák...
...nem beszéltem senkivel róla, hogy ne tudják...

...megőszültem egy hét alatt...
...mire megjött az eredmény, hogy: "nem halálos, csak az egyik csomót ki kell venni"... agyilag padlón voltam...

Lelki szemeimmel láttam a fiamat egyedül árván felnőni...a sírfeliratomon gondolkodtam (ez nem vicc)...magányosnak, elhagyatottnak éreztem magam és még mindig nem tudtam sírni...nem tudtam miért történik annyi bánat és szenvedés után EZ IS velem...

A kolléganőmnek, a barátnőmnek és Gidának mondtam csak el.
Persze mindenki vigasztalt...de valahogy nem tudtam megnyugodni...
...mi van ha altatásban meghalok...
...vagy arra ébredek hogy levették a mellem...mert mégiscsak találtak valami rosszindulatút...
...jajjjjj csak ez a félelem ne lenne...

Gidától vártam a segítséget...
...mert hát hiába volt az a rengeteg tanfolyam, a pozitív gondolkodás-akkor úgy éreztem, hogy egyedül nem bírom végigcsinálni...
...szinte ráakaszkodtam, telefonon vagy személyesen mindennap beszéltünk...és persze meg sem hallottam, hogy az ő mellébe rákos sejteket találtak...

Nagyon gazdag volt.
Nem is tudom mit vártam tőle valójában...
-talán egy pszi sebészhez vigyen el -aki fájdalom nélkül kiveszi...?
-adjon "százezreket" és én majd megoldom a problémámat-fájdalom és félelem nélkül...?
-vigyen magával és bejárom vele Magyarországot...?

Leültetett és azt mondta: fogom a kezed, itt leszek veled végig és mindig meghallgatlak...segítelek...de pénzt azt nem adok...
Gombákat vett nekem- shiitake-t, kombucha-t és ganoderma-t...
Megharagudtam...
nem értettem...
mást vártam-ez az igazság...

Légy tisztában a családoddal-mondta még...
...megsértődtem...elfordultam tőle...

Mikor anyósoméknak mondtam, hogy kórházba kell mennem és kivesznek egy csomót a mellemből azt mondták-vigyáznak a gyerekemre és rám is amíg teljesen fel nem gyógyulok, ellátnak, kiszolgálnak minket...

Amikor a férjemnek mondtam, azt mondta :legalább amíg kórházban vagy nyugodtan elmehetek pecázni több napra...

Apám pedig így reagált : nem adok neked egy fillért sem...mert ahogy látom előbb meghalsz mint én és sose kapom vissza...

...hát így lettem tisztában a családommal...
...és így tudtam csak értékelni Gidát...azt, hogy valaki ott van velem, meghallgat és a szavaival is segít...
...innentől vagyok ÖNÁLLÓ...

A kórház után 2 héttel kölcsönkértem egy autót, hogy a fiammal bejárjuk Balaton-felvidéket, elmenjünk a Kőtengerhez, megnézzük a pálos kolostorok romjait és körbe autózzuk a Balatont, megfürödjünk az összes szabad-strandon...

A bepakolás közben apósom megállított és azt mondta:
" a kisfiam azt mondta, hogy nem bírja tovább veled..
...és ha te nem költözöl el akkor ő költözik el...
...és én nem akarom, hogy a fiam elköltözzön...
...ezért egy hetet adok neked a költözésre! "

Nem igazán jutottam szóhoz...de aztán összekaptam magam...
-Jó, ha visszajövünk elköltözünk-mondtam és kivittem az utolsó csomagot...

...és úgy is lett...

anyu meghalt júniusban
engem műtöttek júliusban
elköltöztünk augusztusban
és szeptemberben a fiam már az albérletből indult iskolába
...2001-et írtunk...felnőtt lettem azon a nyáron...

Vajon más is eszét veszti a betegség, a bizonytalanság, a halálfélelem és az elvárások hálójában?

Anyai szív

Amikor a fiam májusban betöltötte a tizennyolcat-befejezte még az iskolai évét-és elköltözött az apjához...100 kilométerrel arrébb...és választott egy másik iskolát...

Megszakadt a szívem...

Komolyan...és szó szerint... fizikai fájdalmaim voltak...
...sírtam, zokogtam, harcoltam, tiltakoztam--mindhiába....

Már egy hónappal előtte tudtam-de nem hittem el hogy a fiam elhagy... (mint a nagy tragédiákat, az előre látható dolgokat sem hisszük el-reménykedünk, hogy az idő majd a javunkra dönti el a dolgot)

Nem tudtam normális emberként gondolkodni:
-csak a fájdalmam, hogy elveszítem...
-a kétségbe esés, hogy megbuktam anyaként...
-az önzés, hogy mi lesz velem nélküle...
-az irigység és a szégyen, hogy ott jobb körülmények között élhet...
-a felháborodás, hogy az egész család szövetkezett ellenem...(már januárban kerestek neki iskolát)
-a harag, hogy sose tiltottam az apjától és ő mégis elveszi tőlem...
-a tehetetlenség, hogy nem tudom megakadályozni...(18 éves )

...és a késszúrás a szívbe: a fiam is MENNI AKAR...

Mikor az érzelmek minden szintjét megjártam és a páromat magam mellé akartam állítani, hogy segítsen itthon tartani az elsőszülöttömet, újra falakba ütköztem...

Harcoltam...veszekedtem...kiteregettem a régi szennyest...szidtam az exet...sírtam, gyűlölködtem...vertem a mellem, hogy a sok nélkülözés közepette én mindig mindent megtettem a gyerekért...

A párom-mint a székely ember a viccekben-a fél órás monológomra és a három hetes vergődésemre egyetlen mondattal válaszolt:

Akkor teszel meg mindent a gyerekedért: ha örülsz az ő örömének ...
mosolyogsz amikor elmegy oda ahol a boldogságát reméli...
ebből fogja tudni , hogy bármi történik-ide mindig vissza jöhet...

Ekkor értettem meg, hogy nekem kell támogatnom a fiam abban a döntésében hogy elköltözzön, ha nem akarom elveszíteni...

Hihetetlenül egyszerű volt mikor leesett, hogy Ő a fontos nem pedig én...

...ettől a szívem sebei is begyógyultak-bár a hegek megmaradtak-de:
szabad akaratomból (na jó, kis segítséggel ) engedtem a fiam szabad akaratának...
-örömmel jön haza, szívesen mesél...kell ennél több????

(papolhatnék zárszóként ezoterikus beleérző képességről, felvilágosult szülői viselkedésről vagy akár felelősségteljes döntésről-bármiről amivel fényezhetem magamat-de az igazság az, hogy amíg az érzelmek hullámzása tartott...addig csak az én igazam volt a fontos-és ahhoz, hogy a fiam a saját útját járja, egy harmadik ember 1 mondata kellet...)


Téged is elragadnak néha az érzelmek?
A felismeréseket magadnak köszönheted?
Tudsz elengedni?

A gödör alján...

Jó pár éve történt már....
A nagymamám temetésén kiderült-fájdalmak,sírás,rosszullét, kórház-hogy az öt hónapos magzatom meghalt...
Meg kellett szülnöm..
.... egy szülőszobán vajúdtam, mellettem három gyerek született,sírásával köszöntve az életet...
...reggeltől estig feküdtem ott...fájdalomcsillapítókkal telenyomva, de a valóság teljes tudatában...és csak sírtam és kérdéseket tettem fel...
...mit csináltam rosszul?
...miért velem történik?
...az orvosok jöttek-mentek, belém nyúltak, véres mócsingokat dobtak az ágy alá, beszélgettek, néha hozzám szóltak....


Megalázva, kiszolgáltatva, teli lelkiismeret furdalással és félelemmel....
SZÖRNYŰ VOLT.

Este hat körül bevittek a műtőbe, elaltattak és kipakolták magzatom maradványait...

Hetekig véreztem és sírtam...martam mindenkit testi-lelki fájdalmakra hivatkozva...
.
Közben az albérletet ahol éltünk eladták... megvolt a kiköltözés dátuma és az is hogy a párommal és a nagy fiammal egy gyönyörű szép fagerendás parasztházba költözünk...

Hat héttel a műtét után , életem értelme bejelentette:Holnap elköltözöm...
...persze nem hittem el-hiszen eddig is hisztis voltam, plusz a többi rigolyám :)-de másnap elköltözött...
...félreérthetetlenül...
....és számomra elfogadható magyarázat nélkül...
...Ott maradtam egy gyerekkel, betegen, pénz nélkül, munka nélkül és albérlet nélkül...

Padlót fogtam.....
...két hétig mindenen sírtam , bőgtem és zokogtam...leittam magam...de az se segített....napi három doboz cigarettát elszívtam...nem ettem...
...kétségbeesetten telefonálgattam-neki...az anyukájának...a testvérének...
...mindhiába....
...nem tudtam felfogni hogy:vége...

Ekkor hívott fel az öcsém, akire rázúdítottam minden fájdalmamat...kétségbeesésemet....
....és ő ezeket mondta:
-A legjobb helyen vagy-A GÖDÖR ALJÁN-innen lejjebb már nem esel!
-Úgyhogy állj fel és mássz ki szépen belőle !
-Sem én , sem más nem tudja helyetted megcsinálni...neked kell elkezdeni, de itt vagyunk segítünk !

Életem egyik legfontosabb leckéjét mondta el akkor-és ha hiszed ha nem- megnyugodtam...
....eldöntöttem, hogy :rosszabb már nem lehet és azt hogy meg tudom oldani...

Mit tettem?
Megkértem az egyik barátnőmet, hogy a nyári szünetben lakhassunk náluk, amíg albérletet keresek...
Elkezdtem munkát keresni-mert ahol betegácsiban voltam azt mindenképpen ott akartam hagyni...
Éjszakánként szóró lapoztam, mert naponta kifizették a 2-3ezer forintot...
Találtam munkát...albérletet....mindössze 7 hét alatt...

Sokszor elgondolkodom, hogy amikor a sírás, az önrombolás, a baráti vigasztalás nem segít, akkor valaki akiről nem is gondolnánk, hogy akár jó tanáccsal is szolgálhat számunkra....három mondattal helyre teszi iránymutatásával az életünket ?

Te hogyan másztál ki a gödörből ?