Megtörtént eset...

...levélben kaptam...

Tömött 56-os villamos, két, egymással szemben lévő szék. Az egyiken egy jó
arcú, kedves öreg néni kuporog, a másikon egy nő a gyerekével az ölében.
A kis srác himbálja a lábát, és állandóan belerúg a néni térdébe. Az
öregasszony egyre hátrébb húzódik, várja, hogy az anya mikor szól rá a
kölyökre. De mivel ez nem történik meg, udvariasan megszólítja az anyát:
- Elnézést, hogy zavarom, de a kisfia folyamatosan rugdossa a lábamat, és ez
már az én koromban nem tréfa, eltalál egy csontot, vagy egy eret, akkor az
újságosig, meg a patikáig se tudok lemenni. Legyen szíves szóljon rá.

- Mit akar? - reccsen rá az anya -, én nem fogom egy ilyen vénasszony miatt
korlátozni a gyerekemet testi szabadságában! Foglalkozzon a saját dolgával,
ne az én gyerekemmel!

A villamoson mindenki megdöbbenéssel nézi végig a jelenetet, míg egy tipikus
rocker (acélbetétes, tar frizura, feszülős gatya, bőrkabát, fülében üvölt a
Tankcsapda) kiveszi a szájából a rágót, az anyuka hajába gyönyörűen
beledolgozza, majd lágyan így szól:
- Engem se korlátoztak gyerekkoromban!

Az első cikkem a Hősnők oldalán

A nő aki Magyarországot akarta habzsolni…

Történeteket gyűjtök. Ez az egyik kedvencem…

Kórházban találkoztunk. Mikor letettem a táskámat a váróban, rögtön odaköltözött mellém.

Ötven év körüli lehetett, de olyan volt mint egy „4 éves csicseriborsó”- be nem állt a szája.

Mondta: nem kell félni, itt minden orvos, nővér rendes…

Ezek itt mind „ reményt adó tanfolyamra” jártak…

Aztán mesélt, mesélt, mesélt…

Gidának becéznek. 10 éve vették le az egyik mellemet… akkor végig csináltam a kemoterápiától kezdve mindent. Sírtam, nyögtem de élni akartam- akkor volt 1 éves a kis unokám…

Nem magamért, Ő érte és a lányomért…

Magamért nem ment volna… (nem tartottam valami sokra magam)… de, az Ő kis csillagszeméért, az első lépéseiért, aztán az első szaváért éltem.

Kipróbáltam a természetes gyógymódokat, áttértem az egészséges táplálkozásra, megtanultam földsugárzást mérni, utánajártam Magyarország természeti kincseinek, gyógyvizeinek és megpróbáltam azoktól tanulni, akik az önértékelésemen javítani tudtak..

Aztán örököltem… nagyon-nagyon gazdag lettem egyik pillanatról a másikra.

Világkörüli útra vittem a családot., lakást, házat, nyaralót vettem a szeretteimnek és első szóra megadtam nekik mindent, amit megkívántak…

A férjem beteg lett… dugtam a pénzt az orvosoknak, vittem őt minden kezelésre, megvettem minden csodaszert, kivittem Amerikába, Ausztráliába, klinikákra, csodadoktorokhoz…

Mindhiába…

Ő meghalt, a lányom alkoholista lett…

Egyedül maradtam.

A nagy öndicséretek közepette (hogy én mindent megteszek, pénzt és önmagamat nem kímélve)- nem vettem észre, hogy csak az anyagiakat adom… önmagamat, szívemet, lelkemet, tapasztalataimat és az emberszeretetemet nem.

Az unokám engem hibáztat az anyja miatt, én meg magamat a családom elvesztése miatt.

Összeomlottam, belesüppedtem az önmarcangolásba és az önsajnálatba-a lányom és az unokám elfordulásába, visszautasításaiba.

Most újabb csomót találtak a másik mellemben- ülök és gondolkodom merre tovább…

Beszélgetek mindenkivel… nem akarok haza menni…

Egy újabb esélyt kaptam, hogy rendbe tegyem a saját és a családom életét.

Elkezdem használni amit 10 éve tanultam, de elhanyagoltam…

Mielőtt meghalok bejárom Magyarországot… elmegyek a Pilisbe a Balaton-felvidékre és minden pozitív földsugárzású helyre…

Ráülök minden kőre és eldöntöm, hogy jó-e nekem a testemben érzett rezgés…

Megeszek minden almát… megkóstolok minden vizet, ami itthon feltör az anyaföldből… megfürdök minden gyógyvízbe, ahol lehet… megiszok minden szörnyű ízű gyógyteát…

Odafigyelek arra, hogy mit érzek: milyen ízt, milyen nyugalmat, milyen önbizalmat és milyen szeretetet, mások és magam iránt…

Habzsolni fogom Magyarországot…

Most itt a váróteremben töltött órák után, hiszek abban, hogy azért születtünk ide, mert itt számunkra- a génállományunk számára- megvan minden a testi-lelki gyógyuláshoz.

…

Kibékült a családjával, segített az alkoholról leszokni a lányának (ez egy külön történet) járták az országot, habzsolták a hazát

Beiratkozott öngyógyító tanfolyamokra… gyalogtúrákat szervezett nyugdíjasoknak… be-be nézett parapszichológiai szabadegyetemre … mindenféle könyvet elolvasott Magyarországról… megtanulta használni a számítógépet…

Nyelveket tanult az unokájával… élvezte, hogy ÉL…

2004-ben halt meg egy autóbalesetben…

Befejezésül egy leveléből idéznék:

…”Ne gondold, hogy nem vittem semmire! Dehogy nem!!

Túléltem az összes önmagamat, aki bármiben is megbukott… Tanácsot nem tudok adni, de akár beteg vagy akár egészséges, akár valami másba-újba akarsz fogni, ezekre a mondatokra mindig figyelj oda ! Ha közhelyeknek érzed, emlékeztetlek a magyar nyelv csodálatos és az én tapasztalataim állnak a szavak mögött.

- ne adj halat senkinek- tanítsd meg őket halászni

- légy tisztában a családoddal

- fejleszd magad, érdeklődj, kérdezz

- csináld azt, amit szeretsz

- ismerj meg minden helyet és embert, akit csak lehet

- tudd, hogy magyar vagy

- mindegy, hogy mi tart életben-de higgy valamiben- csináld !

- minél több hibádat ismered el, annál életképesebb vagy

- élvezz minden percet, órát

Szeretettel ölellek alias Gida ”

Ennek a cikknek a folytatása itt jelent meg a blogon szeptember 21.-én

A halálfélelemtől az önállóságig

Amikor a nőgyógyász azt mondta: el kell menni mintavételre, megszúrják és kész...aztán majd okosabbak leszünk...hogy mik ezek a csomók...addig meg felesleges aggódni...

Úgyhogy nem aggódtam-se előtte sem utána-hanem egyenesen rettegtem...

Anyut egy hete temettük...
A férjemmel hol beszéltünk-hol nem...
Apám elkezdett inni-sírva üvöltve hibáztatott, vagy éppen könyörgött, hogy költözzek oda...

Tehát nem aggódtam...hiszen gondolkodni sem tudtam...sírni sem...beszélgetni sem senkivel...
...azt hittem meg fogok halni...

Ekkor találkoztam Gidával a kórházban...
(http://www.hosnok.hu/a-no-aki-magyarorszagot-akarta-habzsolni/)

Az egyik mellét már levették (túlélte !) és most a másikban találtak csomót...
Mesélt az életéről...támaszt nyújtott...beszéltetett...

Egy hetet kellett várni az eredményre...
...micsoda egy hét volt...!...?
...vendéglátóztam-nevettem, hogy ne lássák...
...nem beszéltem senkivel róla, hogy ne tudják...

...megőszültem egy hét alatt...
...mire megjött az eredmény, hogy: "nem halálos, csak az egyik csomót ki kell venni"... agyilag padlón voltam...

Lelki szemeimmel láttam a fiamat egyedül árván felnőni...a sírfeliratomon gondolkodtam (ez nem vicc)...magányosnak, elhagyatottnak éreztem magam és még mindig nem tudtam sírni...nem tudtam miért történik annyi bánat és szenvedés után EZ IS velem...

A kolléganőmnek, a barátnőmnek és Gidának mondtam csak el.
Persze mindenki vigasztalt...de valahogy nem tudtam megnyugodni...
...mi van ha altatásban meghalok...
...vagy arra ébredek hogy levették a mellem...mert mégiscsak találtak valami rosszindulatút...
...jajjjjj csak ez a félelem ne lenne...

Gidától vártam a segítséget...
...mert hát hiába volt az a rengeteg tanfolyam, a pozitív gondolkodás-akkor úgy éreztem, hogy egyedül nem bírom végigcsinálni...
...szinte ráakaszkodtam, telefonon vagy személyesen mindennap beszéltünk...és persze meg sem hallottam, hogy az ő mellébe rákos sejteket találtak...

Nagyon gazdag volt.
Nem is tudom mit vártam tőle valójában...
-talán egy pszi sebészhez vigyen el -aki fájdalom nélkül kiveszi...?
-adjon "százezreket" és én majd megoldom a problémámat-fájdalom és félelem nélkül...?
-vigyen magával és bejárom vele Magyarországot...?

Leültetett és azt mondta: fogom a kezed, itt leszek veled végig és mindig meghallgatlak...segítelek...de pénzt azt nem adok...
Gombákat vett nekem- shiitake-t, kombucha-t és ganoderma-t...
Megharagudtam...
nem értettem...
mást vártam-ez az igazság...

Légy tisztában a családoddal-mondta még...
...megsértődtem...elfordultam tőle...

Mikor anyósoméknak mondtam, hogy kórházba kell mennem és kivesznek egy csomót a mellemből azt mondták-vigyáznak a gyerekemre és rám is amíg teljesen fel nem gyógyulok, ellátnak, kiszolgálnak minket...

Amikor a férjemnek mondtam, azt mondta :legalább amíg kórházban vagy nyugodtan elmehetek pecázni több napra...

Apám pedig így reagált : nem adok neked egy fillért sem...mert ahogy látom előbb meghalsz mint én és sose kapom vissza...

...hát így lettem tisztában a családommal...
...és így tudtam csak értékelni Gidát...azt, hogy valaki ott van velem, meghallgat és a szavaival is segít...
...innentől vagyok ÖNÁLLÓ...

A kórház után 2 héttel kölcsönkértem egy autót, hogy a fiammal bejárjuk Balaton-felvidéket, elmenjünk a Kőtengerhez, megnézzük a pálos kolostorok romjait és körbe autózzuk a Balatont, megfürödjünk az összes szabad-strandon...

A bepakolás közben apósom megállított és azt mondta:
" a kisfiam azt mondta, hogy nem bírja tovább veled..
...és ha te nem költözöl el akkor ő költözik el...
...és én nem akarom, hogy a fiam elköltözzön...
...ezért egy hetet adok neked a költözésre! "

Nem igazán jutottam szóhoz...de aztán összekaptam magam...
-Jó, ha visszajövünk elköltözünk-mondtam és kivittem az utolsó csomagot...

...és úgy is lett...

anyu meghalt júniusban
engem műtöttek júliusban
elköltöztünk augusztusban
és szeptemberben a fiam már az albérletből indult iskolába
...2001-et írtunk...felnőtt lettem azon a nyáron...

Vajon más is eszét veszti a betegség, a bizonytalanság, a halálfélelem és az elvárások hálójában?