A menyország felé...

Egy férfi meg a kutyája sétálnak egy úton. A férfi élvezi a tájat,
amikor ráébred, Ő már halott...
Emlékezett arra, mikor haldoklott és akkor hirtelen az is beugrott
neki, hogy a mellette sétáló kutyus is évek óta halott volt.
Azon kezdett el gondolkozni, vajon hova viszi őket az út, amin
sétálgatnak.
Egy idő után elértek egy magas, fehér falhoz. Drága márványnak
tűnt.Hosszú sétány vezetett fel a domb tetjére, ahol egy magas boltív
húzódott, ragyogva a napsütésben.Mikor elsétáltak a boltívig, akkor
látták a hatalmas és lenyűgöző kaput, az oda vezető út pedig mintha
aranyból lett volna.
Megindultak a kutyával és ahogy közelebb értek, észre vettek egy
asztalt az egyik oldalon, ami mögött egy ember ült.
Mikor még közelebb értek, megszólalt: "Elnézést, megmondaná, hogy hol
vagyunk, kérem?"
"Ez a Mennyország, uram!" - válaszolt az ember.
"Remek! Kérhetnénk egy kis vizet?" - kérdezte.
"Természetesen, uram. Jöjjön csak be és azonnal hozatok egy pohár
jeges vizet Önnek." - invitálta be az ember és a kapu elkezdett
megnyílni.
"Bejöhet a barátom is?" - kérdezte a kutyusára mutatva.
"Sajnálom, uram, de állatokat nem engedhetek be."
Az utazó gondolkodott egy pillanatig, majd megfordult és visszament az
útra a kutyussal együtt, hogy akkor inkább folytatja útját.
Újabb hosszú séta és újabb magas domb után elérkeztek egy földútra,
ami egy farm kapujához vezetett. Ez a kapu úgy nézett ki, mint amit
soha
sem zárnak be. Kerítés sem volt. Ahogy közeledtek a kapuhoz,
észrevettek egy fának támaszkodó embert, aki épp olvasott.
"Elnézést, uram, kérhetnénk egy kis vizet?" - kérdezte.
"Persze, ott egy kút, jöjjenek be." - érkezett a válasz.
"A barátom is bejöhet?" - kérdezte az utazó, a kutyusra mutatva.
"Van egy tálka a kút mellett." - bólintott az idegen.
Beléptek mindketten és megtalálták az öreg kutat meg a tálat. Az utazó
megtöltötte vízzel, hosszan ivott, újra töltött és letette a kutya
elé. Mikor mindketten eleget ittak, visszasétáltak a férfihoz a fa
mellé.
"Mi ez a hely?" - kérdezte az utazó.
"Ez a Mennyország." - válaszolt a férfi.
"Ez furcsa, egy fickó lentebb ugyanezt mondta."
"Úgy érti az arany út a márvány kapukkal? Neeem. Az a pokol."
"Nem bosszantja, hogy így megtévesztik az embereket?"
"Dehogy. Örülünk neki, hogy előre kiszűrik az olyanokat, akik
hátrahagynák a legjobb barátjukat."

Az első cikkem a Hősnők oldalán

A nő aki Magyarországot akarta habzsolni…

Történeteket gyűjtök. Ez az egyik kedvencem…

Kórházban találkoztunk. Mikor letettem a táskámat a váróban, rögtön odaköltözött mellém.

Ötven év körüli lehetett, de olyan volt mint egy „4 éves csicseriborsó”- be nem állt a szája.

Mondta: nem kell félni, itt minden orvos, nővér rendes…

Ezek itt mind „ reményt adó tanfolyamra” jártak…

Aztán mesélt, mesélt, mesélt…

Gidának becéznek. 10 éve vették le az egyik mellemet… akkor végig csináltam a kemoterápiától kezdve mindent. Sírtam, nyögtem de élni akartam- akkor volt 1 éves a kis unokám…

Nem magamért, Ő érte és a lányomért…

Magamért nem ment volna… (nem tartottam valami sokra magam)… de, az Ő kis csillagszeméért, az első lépéseiért, aztán az első szaváért éltem.

Kipróbáltam a természetes gyógymódokat, áttértem az egészséges táplálkozásra, megtanultam földsugárzást mérni, utánajártam Magyarország természeti kincseinek, gyógyvizeinek és megpróbáltam azoktól tanulni, akik az önértékelésemen javítani tudtak..

Aztán örököltem… nagyon-nagyon gazdag lettem egyik pillanatról a másikra.

Világkörüli útra vittem a családot., lakást, házat, nyaralót vettem a szeretteimnek és első szóra megadtam nekik mindent, amit megkívántak…

A férjem beteg lett… dugtam a pénzt az orvosoknak, vittem őt minden kezelésre, megvettem minden csodaszert, kivittem Amerikába, Ausztráliába, klinikákra, csodadoktorokhoz…

Mindhiába…

Ő meghalt, a lányom alkoholista lett…

Egyedül maradtam.

A nagy öndicséretek közepette (hogy én mindent megteszek, pénzt és önmagamat nem kímélve)- nem vettem észre, hogy csak az anyagiakat adom… önmagamat, szívemet, lelkemet, tapasztalataimat és az emberszeretetemet nem.

Az unokám engem hibáztat az anyja miatt, én meg magamat a családom elvesztése miatt.

Összeomlottam, belesüppedtem az önmarcangolásba és az önsajnálatba-a lányom és az unokám elfordulásába, visszautasításaiba.

Most újabb csomót találtak a másik mellemben- ülök és gondolkodom merre tovább…

Beszélgetek mindenkivel… nem akarok haza menni…

Egy újabb esélyt kaptam, hogy rendbe tegyem a saját és a családom életét.

Elkezdem használni amit 10 éve tanultam, de elhanyagoltam…

Mielőtt meghalok bejárom Magyarországot… elmegyek a Pilisbe a Balaton-felvidékre és minden pozitív földsugárzású helyre…

Ráülök minden kőre és eldöntöm, hogy jó-e nekem a testemben érzett rezgés…

Megeszek minden almát… megkóstolok minden vizet, ami itthon feltör az anyaföldből… megfürdök minden gyógyvízbe, ahol lehet… megiszok minden szörnyű ízű gyógyteát…

Odafigyelek arra, hogy mit érzek: milyen ízt, milyen nyugalmat, milyen önbizalmat és milyen szeretetet, mások és magam iránt…

Habzsolni fogom Magyarországot…

Most itt a váróteremben töltött órák után, hiszek abban, hogy azért születtünk ide, mert itt számunkra- a génállományunk számára- megvan minden a testi-lelki gyógyuláshoz.

…

Kibékült a családjával, segített az alkoholról leszokni a lányának (ez egy külön történet) járták az országot, habzsolták a hazát

Beiratkozott öngyógyító tanfolyamokra… gyalogtúrákat szervezett nyugdíjasoknak… be-be nézett parapszichológiai szabadegyetemre … mindenféle könyvet elolvasott Magyarországról… megtanulta használni a számítógépet…

Nyelveket tanult az unokájával… élvezte, hogy ÉL…

2004-ben halt meg egy autóbalesetben…

Befejezésül egy leveléből idéznék:

…”Ne gondold, hogy nem vittem semmire! Dehogy nem!!

Túléltem az összes önmagamat, aki bármiben is megbukott… Tanácsot nem tudok adni, de akár beteg vagy akár egészséges, akár valami másba-újba akarsz fogni, ezekre a mondatokra mindig figyelj oda ! Ha közhelyeknek érzed, emlékeztetlek a magyar nyelv csodálatos és az én tapasztalataim állnak a szavak mögött.

- ne adj halat senkinek- tanítsd meg őket halászni

- légy tisztában a családoddal

- fejleszd magad, érdeklődj, kérdezz

- csináld azt, amit szeretsz

- ismerj meg minden helyet és embert, akit csak lehet

- tudd, hogy magyar vagy

- mindegy, hogy mi tart életben-de higgy valamiben- csináld !

- minél több hibádat ismered el, annál életképesebb vagy

- élvezz minden percet, órát

Szeretettel ölellek alias Gida ”

Ennek a cikknek a folytatása itt jelent meg a blogon szeptember 21.-én

Véletlenek márpediglen nincsenek

Hiszek abban, hogy ami történik az nem a véletlen műve.
Beszélhetnék karmáról meg sorsról és bármi más megfoghatatlan-felfoghatatlan-láthatatlan intelligenciáról...
Isten Útjairól....és a saját szabad akaratomról...
de inkább elmesélem mi történt az elmúlt 40 napban...

Jelentkeztem cikkírónak a hősnők.hu-ra és a legelső cikkem tettszett pár embernek-ez olyan "fogalmazás órán csillagos ötöst kaptam" érzés volt...
...de, komolyan...az iskolás sikereimet idézte fel...

Aztán itt a blogban írtam a cikk hozzám kapcsolódó részéről...az elvárásaimtól,
a volt családom-nincs családom-on át, az önállóságig...
Megemlítettem hogy gombákat kaptam a gyógyulásom érdekében a "nagyon gazdag" barátnőmtől...amit az elvárásaim miatt nemigazán tudtam értékelni.

Ha hiszed ha nem, két hét elteltével írt egy régi barátnőm egy üzleti lehetőségről ami a ganoderma gombával kapcsolatos.
Elgondolkodtam nagyon...évekig eszembe sem jutott sem a történet sem a gomba...és most ahogy leírtam a történetet-teljesen felkavarva vele a múlt árnyait, a szégyenteljes viselkedésemet-most újra megjelent a ganoderma gomba is, mint lehetőség...
Mennyi ennek az esélye?? És mi az oka??
Mert ugye véletlenek nincsenek... :))

Érdekesség még, hogy "gazdagmami tanfolyamra"járok-on-line vállalkozást, marketinget, honlapkészítést, "számítógép kezelést" tanulok...(olyan dolgokat, amiről eddig fogalmam sem volt, hogy lehet így is pénzt keresni...és persze azt se tudtam, hogy ez technikailag ilyen baromira nehéz...)
Főleg azért tanulok, mert gyes után nem biztos hogy kapkodni fognak utánam a munkahelyek...

...és ehhez az üzlethez kaptam egy honlapot is...csak úgy...mert kértem...
Na... ennek mennyi az esélye??

Én jelnek vettem a történteket és belevágtam az üzletbe egy kis gondolkodás után...
...mert ugyan mit veszíthetek??
Olyan dolgot csinálhatok itthonról amit éppen tanulok...és egy egészséges termékkel, termékcsaláddal lehetőségeket kínálhatok fel másoknak is...

Mit szóltok ehhez??
Szerencse...vagy humbuk?
Belemagyarázás?
Ragaszkodás egy elképzelt szalmaszálhoz?

Mindegy.
Ez itt a reklám helye... nézd meg az oldalt:http://manitacoffee.dxn.hu/

Anyai szív

Amikor a fiam májusban betöltötte a tizennyolcat-befejezte még az iskolai évét-és elköltözött az apjához...100 kilométerrel arrébb...és választott egy másik iskolát...

Megszakadt a szívem...

Komolyan...és szó szerint... fizikai fájdalmaim voltak...
...sírtam, zokogtam, harcoltam, tiltakoztam--mindhiába....

Már egy hónappal előtte tudtam-de nem hittem el hogy a fiam elhagy... (mint a nagy tragédiákat, az előre látható dolgokat sem hisszük el-reménykedünk, hogy az idő majd a javunkra dönti el a dolgot)

Nem tudtam normális emberként gondolkodni:
-csak a fájdalmam, hogy elveszítem...
-a kétségbe esés, hogy megbuktam anyaként...
-az önzés, hogy mi lesz velem nélküle...
-az irigység és a szégyen, hogy ott jobb körülmények között élhet...
-a felháborodás, hogy az egész család szövetkezett ellenem...(már januárban kerestek neki iskolát)
-a harag, hogy sose tiltottam az apjától és ő mégis elveszi tőlem...
-a tehetetlenség, hogy nem tudom megakadályozni...(18 éves )

...és a késszúrás a szívbe: a fiam is MENNI AKAR...

Mikor az érzelmek minden szintjét megjártam és a páromat magam mellé akartam állítani, hogy segítsen itthon tartani az elsőszülöttömet, újra falakba ütköztem...

Harcoltam...veszekedtem...kiteregettem a régi szennyest...szidtam az exet...sírtam, gyűlölködtem...vertem a mellem, hogy a sok nélkülözés közepette én mindig mindent megtettem a gyerekért...

A párom-mint a székely ember a viccekben-a fél órás monológomra és a három hetes vergődésemre egyetlen mondattal válaszolt:

Akkor teszel meg mindent a gyerekedért: ha örülsz az ő örömének ...
mosolyogsz amikor elmegy oda ahol a boldogságát reméli...
ebből fogja tudni , hogy bármi történik-ide mindig vissza jöhet...

Ekkor értettem meg, hogy nekem kell támogatnom a fiam abban a döntésében hogy elköltözzön, ha nem akarom elveszíteni...

Hihetetlenül egyszerű volt mikor leesett, hogy Ő a fontos nem pedig én...

...ettől a szívem sebei is begyógyultak-bár a hegek megmaradtak-de:
szabad akaratomból (na jó, kis segítséggel ) engedtem a fiam szabad akaratának...
-örömmel jön haza, szívesen mesél...kell ennél több????

(papolhatnék zárszóként ezoterikus beleérző képességről, felvilágosult szülői viselkedésről vagy akár felelősségteljes döntésről-bármiről amivel fényezhetem magamat-de az igazság az, hogy amíg az érzelmek hullámzása tartott...addig csak az én igazam volt a fontos-és ahhoz, hogy a fiam a saját útját járja, egy harmadik ember 1 mondata kellet...)


Téged is elragadnak néha az érzelmek?
A felismeréseket magadnak köszönheted?
Tudsz elengedni?

Önmagunk keresése

Szerencsés ember vagyok,nem volt olyan helyzet az életemben ami annyira kikészített volna, hogy ne tudjak talpra állni. Mindig volt aki mentő kezet nyújtott felém, sokszor bizony olyan "idegenek" akikkel csak egyszer kétszer beszéltem...soha egyetlenegy nap nem telt el, hogy legalább vajas kenyér ne jutott volna a gyereknek....tehát szerencsés ember vagyok...anyukám is mindig azt mondta :különleges vagy,individum, (van egy ilyen oldal is, érdemes böngészni rajta) nagyon szerencsés, minden helyzetben megállod a helyed...!
Mire is akarok kilyukadni?
Arra, hogy hoztunk otthonról valamit amit csak a szüleinktől környezetünktől kaphattunk meg.
Valamit , amiért abba a családba akartunk leszületni...(mert, szerintem is mi válasszuk meg a szüleinket,a körülményeinket mint egy tanulási folyamatot amitől fejlődni fogunk)
Sokszor persze úgy éreztem hogy büntetésből kerültem ebbe a családba..".biztos nagyon nagy bűnt követtem el apám ellen előző életemben, amiért a mostaniban végig szenvednem kell miatta"
Micsoda kettősség, egy segítő, biztató anya és egy mindig elégedetlen, agresszív apa...
...de hát ezzel kellett együtt élnem gyerekként és felnőttként megpróbálni megérteni, hogy mi a sorsom, az életfeladatom, egyáltalán minek születtem én erre a földre...?

Az a kérdés hogy: Ki vagyok én ?-az egyik leggyakrabban felmerülő mondata évek óta az életemnek.

Az az érzés, hogy valamit nem jól csinálok, valami megfoghatatlan dolog miatt "nem vagyok a helyemen",valamiért nem a saját életemet élem...1000 ilyen kérdés kavarog a fejemben gyakorta...persze a teljes választ, A RECEPTET még nem tudom,de bizonyos dolgokat el kellett fogadjak, hogy tovább tudjak lépni önmagam keresésében...

Tehát ha elfogadom hogy nem véletlenül vagyok ahol vagyok, akkor, vissza kell mennem az időben és fel kell tennem újra a kérdést, hogy: mit kell megtanulnom a szüleimtől?
Ez lenne az iránymutató tábla, hogy" arra "kell menni?
Hát...lehet...
Mert mindenkinek van SAJÁT ÚTJA amit meg kell találnia, hogy teljes életet élhessen, hogy megtalálja önmagát. A tibetiek azt mondják,hogy 6-7 évesen még tudja a nyugati ember is , hogy mi az életcélja, csak aztán elfelejti...
A második nagy kérdés amiért vissza kell menni a múltba: mi akartam lenni 6-7 évesen?
Én mindkét kérdésre tudom a választ.
És Te?

Anyukámtól a könyvek szeretetét, a kíváncsiságot, a "fene nagy önbizalmat", hogy szerencsés vagyok és úgy is megállok a lábamon és a sok-sok tanfolyam szponzorálását kaptam, amiket szerettem volna elvégezni...biztatást, hogy merjek változtatni, ne féljek és ne akarjak megfelelni mindenkinek(főleg az apámnak)....és a legfontosabbat hogy akkor is szeretett amikor kitört a fogam, amikor megbuktam és akkor is amikor ROSSZ voltam!!!
Apukámtól azt kaptam (és a mai napig ezt kapom)hogy: egy senki vagy, nem tudsz megmaradni a seggeden, állandóan változtatsz, szégyent hozol rám...stb, stb...
A hosszú évek során arra jöttem rá hogy tőle azt kell megtanulnom, hogy ilyen ne legyek !:))

...mi akartam lenni 6 évesen?
Ovi nagycsoportban- meseíró és festő és mesélő-Írni ugyan nem tudtam, de Benedek Elek meséket kívülről mondtam a többieknek és lerajzoltam őket, hogy jobban értsék...:))
...ez ovis nyelven így hangzott: meseíróÉSfestőÉSmesélő...
...most jut eszembe: orvos, űrhajós, nyomozó (hová tűnt a betű a levesből?ki lopta el? én miért nem tudom kirakni a nevem a tányér szélére?) és még egy csomó más is szerettem volna lenni...:))

...és a harmadik kérdés: mi térített le erről az útról?(miért lettem vendéglátós?)
Könnyű a válasz: a pénz, a férjhez menés, az egyre több pénz hajszolása és hogy elhittem hogy az én ötleteim nem lehetnek jók, ezekből nem lehet megélni...
Tehát 2 tanulsága is van az életemnek: 1.sok mindennek és sok mindenkinek hagytam hogy letérítsen az utamról. 2.sose késő megkeresni újra azt az utat.
:))